maghiară
A felhők fölött három mérettel folytatása „Hát itt vagyok. Visszatértem. Róma. Fiumicino, hogy pontos legyek. A kijárat felé tartok. Kilépek az üvegajtón, és az utcára jutok. Előttem taxik sorakoznak. De abban a pillanatban valami furcsa érzés fog el. Mintha valaki figyelne. Hirtelen megfordulok. Semmi. Nincs rosszabb, mint amikor vársz valamit... De nem történik semmi.” Egy kérdéssel búcsúztunk Steptől: „Visszajutok-e valaha oda, ahol kizárólag a szerelmesek élnek, három méterrel a felhők fölé?” És a válasz hamarosan megérkezik. Ugyanis semelyik történet sem ér valójában véget. És néha úgy folytatódik, ahogyan sosem képzelted volna. Step elutazott, és hazatérni készül. Rájön, hogy soha semmi sem ugyanolyan, mint ahogyan magad mögött hagytad. Vagy jobban mondva, ahogyan emlékszel rá. Minden megváltozik és felfedi igazi arcát. Step megtanulja, hogy a szerelemben nem mindig tudjuk, mit is akarunk valójában. Még akkor sem, amikor annyira magabiztosnak gondoljuk magunkat. Federico Moccia közvetlen és határozott stílusával megmutatja nekünk, miként fonódik össze a jelen mindig a múlttal, mielőtt jövő lesz belőle. Kiszámíthatatlan jövő. Hiszen a szerelem is mindig kiszámíthatatlan.
